• index
  • irjon-nekunk
Vissza a főoldalra
A szeretett város
2017. 10. 12.
Bagdán Zsuzsanna / Reformátusok Lapja

A Rajna német oldalán haladunk Heidelbergtől Strasbourg felé. Kehl városába érve épp csak intünk az ott magasodó minaretnek, és átkelünk a Rajna-hídon – a folyó jelenleg természetes határ Német- és Franciaország között. Nem volt ez mindig így. Ha van vidék, amelynek lakói jól érthetnék a magyarok Trianon utáni hányattatásait, azok jó eséllyel az elzásziak lennének, akik felett jó néhány alkalommal cserélték ki a nemzeti lobogót németről franciára, franciáról németre.

Ahogy távolodunk a Luther-emlékhelyektől, úgy válik egyre diszkrétebbé a jubileumi év kommunikációja – a csatornákkal tagolt, favázas házakkal és muskátlikkal ékes városban csak egy-egy információs tábla jelzi az egyes templomépületek előtt, hogy azok hogyan kapcsolódnak a reformáció történetéhez. Nem is az emléktáblák miatt érdemes elzarándokolni ide, és nem is csak a magával ragadóan szép belvárosért, az Európa Parlamentért vagy a a városképet uraló, lenyűgöző gótikus katedrálisért. Amit itt találunk, az meglepő módon az ismerősség érzése.

Hogyan lehetne ismerős nekünk Strasbourg? A választ a rue de Bouclier-ben megbúvó udvarban találjuk: itt, a város szívében él az a virágzó református gyülekezet, amelyet valamikor maga Kálvin János alapított a városba menekült hugenották lelkigondozására a szabad birodalmi városban. A közel ezerkétszáz fős gyülekezet egyik lelkésze, Pierre Magne de la Croix azt mondja, komolyan veszik a kálvini örökséget az igemagyarázat tisztaságában, a zsoltáréneklésben, a klasszicista templomépület puritán egyszerűségében. Sok minden ismerős lehet a magyar reformátusnak: a türelmi rendelet miatt észrevehetetlen, eredetileg torony nélküli templomépület, a fehér falak, az énektartó állványok. Meglepő azonban a szószék melletti játszósarok: a gyerekek itt rajzolnak, olvasnak az igehirdetés alatt, mert a gyülekezet célja, hogy a kicsiknek a lehető legtermészetesebb legyen, hogy együtt vannak a gyülekezet közösségével az Igét hallgatva.

Kálvin János gyülekezetalapító munkásságáról nem maradtak fent adatok, anyakönyvek, és az általa alapított közösség sem ebben az udvarban tartotta alkalmait, hanem pár utcával arrébb. A reformáció tanainak elterjedésekor Strasbourg gazdag németajkú város volt, ahová Mar­tin Bucer, a város reformátora hívta meg a  Genfből elűzött Kálvin Jánost, aki 1538 és 1541 között élt és szolgált itt. Strasbourgban nyílt ki a fiatalember előtt a világ: polgárjogot szerzett magának, számos hitvitán vett részt, megismerve a német reformációt és annak politikai jelentőségét, és volt ideje szeretett tanulmányaira is – e városban született például a római levél magyarázata, az Institutio átdolgozott és franciára fordított szövege, és itt kötött házasságot Idelette de Bure-rel, mielőtt visszatért volna Genfbe.

Ahogy elköszönünk a Bouclier-beli gyülekezettől, a Rajna-vidékre oly igen jellemző módon leszakad az ég a verőfényes délutáni napsütésben, de láthatólag a meglepett magyarokon kívül ez senkit nem zavar. Ha ismerjük az érzést, amikor a viharos időben is ott ragyog a derű, még kezdeti meglepettségünkben sem tudjuk nem érteni, miért szerette annyira ezt a várost a szigorú reformátor.

Szöveg és fotó: Bagdán Zsuzsanna

A riport megjelent a Reformátusok Lapja 2017. október 15-i számában.

Előző részek
A reformáció útján: Luther városa
Átutazóban Eislebenben
Erfurt és a kiszámíthatatlan utak
Wormsi kitekintés
Lovagvár és zarándokutak
Borúra derű