• index
  • irjon-nekunk
Vissza a főoldalra
Ad fontes – A XVI. század magyar dallamai I–II.
2017. 11. 14.
Ecsedi Zsuzsa / evangelikus.hu

Budapest – Korszakos jelentőségű könyvbemutatóra került sor 2017. november 9-én az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében (ZTI).

Az irodalom- és zenetörténet számára évtizedek óta nélkülözhetetlen forrásanyag a Régi Magyar Dallamok Tárának két kötete. Az 1958-ban megjelent első kötet – Csomasz Tóth Kálmán református lelkész, himnológus munkájaként – a 16. század dallamait gyűjtötte össze. Több mint fél évszázad után viszont már nem lehetett tovább halasztani az új kutatási eredmények bemutatását, így szükségessé vált egy második, bővített kiadás elkészítése. E hatalmas munkára Ferenczi Ilona, a Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa vállalkozott.

Az ünnepi alkalmon Richter Pál, a ZTI igazgatója a kötet meglehetősen összetett szerkezetét mutatta be. Farkas Zoltán, a Reformáció Emlékbizottság zenei tanácsadója az emlékév nagyobb összefüggéseibe helyezte bele a kiadványt, és elmondta, hogy a könyv megjelenését a bizottság ötmillió forinttal támogatta.

Pomázi Gyöngyi, az Akadémiai Kiadó Zrt. szerkesztőségi igazgatója bejelentette, hogy e nagyszabású gyűjtemény az interneten kutatható formában is elérhető lesz. Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész Csomasz Tóth Kálmánhoz fűződő személyes élményeit is megosztotta a nagyszámú hallgatósággal. Végül Turczi Gyuláné, Csomasz Tóth Kálmán leánya mondott köszönetet mindenkinek, aki részt vett a munkában.

Ferenczi Ilona a kötet legérdekesebb dallamait, azok különböző variánsait tárta az érdeklődők elé. Az énekek megszólaltatásában a Megmaradás kórus  – vezényelt Tarnóczyné Varga Csenge –,  a ZTI munkatársai, valamint a közönség is részt vett.

De miért érinti ez a hír az evangélikus honlap olvasóit?

Azért, mert ez az impozáns gyűjtemény tartalmazza mindazokat a gyönyörű régi magyar dallamokat, amelyek ma is megtalálhatók az Evangélikus énekeskönyvben (például Jövel, Szentlélek Úristen, lelkünknek vigassága; Ne hagyj elesnem, felséges Isten, keserűségemben).

Csomasz Tóth Kálmán: A XVI. század magyar dallamai I–II. (RMDT I.)
2. átdolgozott, bővített kiadás
Szerkesztette és sajtó alá rendezte: Ferenczi Ilona
Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017

9800 Ft

Ecsedi Zsuzsa, fotó: Balicza Máté

forrás: evangelikus.hu