• index
  • irjon-nekunk
Vissza a főoldalra
Hazatérő örökség
2017. 09. 12.
Farkas Zsuzsanna

„Megjelenik a múlt egy darabja és megmutatja, hogy ez a beszéd milyen kincs a 21. század embere számára” – fogalmazott Hafenscher Károly miniszteri biztos a Mikes Kelemen Program keretében hazahozott közel 350 éves magyar nyelvű protestáns prédikáció és könyörgés kéziratának bemutatásakor.

Értékmentés összefogással – három projekt találkozik címmel mutatták be szeptember 11-én Budapesten, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltára Bécsi kapu téri épületében az Észak-Karolinából hazaszállított magyar nyelvű könyörgést és az ennek tárolására használt német prédikációgyűjtemény-kötetet.

A 17. századból származó nyelvemlék hazaszállítása és az azt követő munkálatok három jelenleg is zajló magyar állami, egyházi és közgyűjteményi projekt – a Mikes Kelemen Program, a Reformáció MNL Projekt és a Hungaricana közgyűjteményi portál – eredményeként valósulhattak meg. Rácz György, a MNL országos levéltári főigazgató-helyettese köszöntőjében kiemelte, a kötet és szöveg bemutatásának legfontosabb üzenete is maga az együttműködés.

Szabó Csaba, a MNL főigazgatója a közös munkával kapcsolatban hangsúlyozta: a Levéltár legfontosabb küldetése, hogy értékeket mentsen, munkájuk valójában mindig a jövőről szól. Mint mondta, ameddig lesznek magyar emberek, akiket érdekel a múlt, addig tevékenységük számít.

Eredményes program

A Mikes Kelemen Program célja, hogy a diaszpóra magyarságának könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák, illetve gondoskodjanak méltó felhasználásáról. A Magyar Nemzeti Levéltár 2015-ben csatlakozott szakmai partnerként a programhoz, melyet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Állaptitkársága vezet és az Országos Széchényi Könyvtár koordinál. A Levéltár a tengerentúli diaszpóra tagjai által felajánlott emigrációs levéltári iratanyagok rendszerezését látja el. A program első két évének eredményei alapján az iratanyagok mennyisége és minősége is meghaladta az előzetes várakozást, ezenfelül a program elnyerte a külföldön élő magyarok bizalmát.

Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár beszámolt arról, hogy a Mikes Kelemen Programnak köszönhetően körülbelül 300 ezer kötet érkezett haza, Magyarországra. Emellett idén ősszel újabb kutatók indulnak különböző értékeket feltárni, immár nemcsak a tengerentúlra, hanem Nyugat-Európába is – az kutató-programra szeptember 15-ig lehet még pályázni. A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy a program keretein belül hazaérkező értékek alapjául szolgálhatnak egy majdani emigrációs és diaszpóraközpont anyagának.

A program segítségével kutató Maczelka Árpád kereste fel az Egyesült Államokban élő Horváth Béla Zoltánt, aki végül a magyar államnak adományozta a kötetet és a kéziratot.

Bővülő ismeretek

Az irat történelmi hátterének meghatározásában a Hungaricana közgyűjteményi portál nyújtott segítséget, mely összefogja és elérhetővé teszi közel kétszáz köz- és magánygyűjtemény, kutatóintézet 30 millió dokumentumát. Az ingyenes és folyamatosan bővülő portál komoly segítséget jelent különböző kutatásokhoz.

A Magyar Nemzeti Levéltárba érkezett szöveget és kötetet Arany Krisztina projektvezető ismertette: a magyar nyelvű prédikáció kéziratát Johann Jakob Otto „Evangelischer Kranken-Trost. Aus allen Sonn- und Fest-täglichen Evangelien” című prédikációgyűjteményében őrizték. A kötetet a 17. század második felében, feltehetőleg Nürnbergben nyomtatták, a századok során rossz állapotba került művet teljeskörűen restaurálták.

A magyar nyelvű szöveg két részből, egy prédikációszövegből és egy könyörgésből áll. Mindkettő a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódik, szerkezete hasonló a Halotti Beszédhez. A prédikáció 1655. március 9-én hangzott el Óváron. Az irat érdekessége, hogy a prédikátor kitér a monofizita eutichiánus eretnekmozgalomra is, melynek terjedéséről eddig csupán két évtizeddel későbbi források tanúskodtak.

A Hansági Múzeum kezdeményezésére a prédikációszöveg várhatóan 2017 októberében visszatérhet Mosonmagyaróvárra, ahol a reformáció emlékévének alkalmából időszaki kiállítás keretében lesz megtekintehtő.

Folytatódó munka

Az MNL munkáját a kormány által 2013-ban létrehozott Reformáció Emlékbizottság is támogatja, melyről Hafenscher Károly miniszteri biztos számolt be. Mint mondta, amikor az Emlékbizottság megkezdte munkáját, az volt a céljuk, hogy megpróbálják láthatóvá tenni és leporolni a régi értékeket, megmutatni, hogyan taníthat a múlt – ebben nyújt segítséget a Reformáció MNL projekt is.

A Reformáció MNL az egész országot átfogó, a Levéltár intézményi hálózatára épülő projektmunka, melynek legfőbb területe a forrásfeltárás. Célja, hogy a kutatók számra minél több dokumentumot és iratanyagot tegyenek hozzáférhetővé, a projekt hatására új tudományos eredmények és új kutatások megszületését remélik.

„Egy prédikáció, akármennyire örök értékeket közvetít, mégiscsak múlandó műfaj: egy személy, egy adott helyen, egy közösségnek mondja el” – fogalmazott Hafenscher Károly. –  Mégis ez a múlandó műfaj maradandó lehet, erre példa számunkra ez a csodálatos kötet és a restaurált kézirat.” A miniszteri biztos hangsúlyozta, számtalan esemény tanúskodik szerte az országban arról, milyen példaértékű az együttmunkálkodás, ez azonban nemcsak a reformáció emlékévre szól, hanem a jövőben is folytatódik majd.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Vargosz