• index
  • irjon-nekunk
Vissza a főoldalra
Kálvin öröksége
2017. 07. 15.
Kálvin Kiadó

 

Sorozatunk második részében a Kálvin Kiadó Kálvin Téka különszámában Kálvin János életéről és munkásságáról megjelent kiadványokat mutatjuk be.

Kálvin János: Institutio I–II. A keresztyen vallás rendszere

„Célunk az volt, ami a Kálviné is: hozzásegíteni az olvasót, hogy megértse Isten igéjét. (…) A fordítás (…) belső oka viszont az a meggyőződés, hogy minden generációnak le kell tennie az Institutio aktualizált fordítását az olvasók asztalára, hiszen a nyelv dinamikus, és ma már szinte generációnként változik. A fordítás készítése során legalább annyira szem előtt tartottuk a hivatásos teológusokat, mint a laikus református értelmiséget: presbitereket, vallástanárokat, egyházi iskolában tanító tanárokat, teológiai hallgatókat, középiskolai diákokat.” (A fordító utószavából)

Református Egyházi Könyvtár, Új folyam 7, Fordította: Buzogány Dezső
Ár: 6000 Ft

Kálvin János: Kik a boldogok?

Igehirdetések Máté evangéliuma 5,1–12 és Lukács evangéliuma 6,20–26 alapján

Kálvin 1560–61-ben elhangzott genfi prédikációi a boldogmondásokról. Ezeknek a beszédeknek a stílusa egészen más, mint a teológiai értekezéseknek. Kálvin saját anyanyelvén beszélt, és a néphez szólt. Ez a közvetlenség szólítja meg a mai olvasókat is.

Fordította: Nagy Sándor Béla
Ár: 500 Ft

Bolyki János (szerk.): Válogatás Kálvin János műveiből

A kötet válogatás Kálvin életművéből, gazdag teológiai munkásságából. Önmagáról szóló írásaiból, Istenről szóló tanításáról, az egyházról való felfogását tükröző írásaiból, arról, hogy mit tanított a Szentírásról, az emberről és a keresztyén erkölcsről. Ajánljuk azoknak, akik most szeretnének elkezdeni Kálvint olvasni.

Ár: 950 Ft

Fazakas Sándor (szerk.): Kálvin időszerűsége

Tanulmányok Kálvin János teológiájának maradandó értékéről és magyarországi hatásáról

A tanulmánykötet a kálvini teológia főbb összefüggéseinek feltárása és időszerűségének bemutatása mellett magyarországi fogadtatását, hatástörténetét, valamint a magyar kultúrára, a társadalmi viszonyok alakulására és a közéletre gyakorolt hatását kívánja bemutatni.

Ár: 3800 Ft

Szűcs Ferenc: Kálvin olvasása közben

A tanulmányok egy Kálvin-olvasó református keresztyén ember tapasztalatait, az olvasás során szerzett ismereteket osztják meg velünk. Betekintést engednek Kálvin szellemi világába, és a reformátor mindmáig tartó hatásának sokféle vonatkozását mutatják meg.

 

Ár: 1500 Ft

Eberhard Busch: Istenismeret és emberség Betekintés Kálvin teológiájába

Mi volt a 16. századi genfi teológus, Kálvin János mondanivalója annak idején? Milyen üzenete lehet ennek ma a mi számunkra? Erre és hasonló kérdésekre keresi a választ a könyv, különböző, köztük a két legfontosabb szempontot követve: Isten tiszteletét és az emberséget.

 

Fordította: Huszár Pál
Ár: 1900 Ft

Willem van’t Spijker: Kálvin élete és teológiája

Ez a könyv Kálvin művének, hatásának és teológiájának életrajzi áttekintése. Célja, hogy bevezesse az olvasót Kálvin lelki-szellemi fejlődésének folyamatába, valamint segítsen nekünk elhelyezni őt a reformátorok között és a reformáció történetében.

 

Fordította: Galsi Árpád
Ár: 1600 Ft

Gánóczy Sándor – Stefan Scheld: Kálvin hermeneutikája

Szellemtörténeti feltételek és alapvonalak

A szerzőpáros nemcsak összegzi, de új felismeréseket előtárva világítja meg Kálvin írásmagyarázati elveinek eredetét, hátterét és környezetét.

 

Fordította: Huszti Kálmán
Ár: 1600 Ft

Előző rész
Bibliakiadásunk újdonságai