• index
  • irjon-nekunk
Vissza a főoldalra
Kálvinizmus ma
2017. 08. 11.
Kálvin Kiadó

 

Sorozatunk ötödik részében a Kálvin Kiadó reformációi könyvajánlójának a mai reformátussággal foglalkozó kiadványait mutatjuk be.

Eberhard Bush: Református

Egy felekezet arculata

A keresztyén egyházak egyikét úgy hívják, hogy református. Mit jelent ez a fogalom? Ez a kérdés nem kevés református embert hoz zavarba. Részben joggal, hiszen sok részegyház szövetsége alkotja a református egyházat. A szerző arra a kérdésre keresi a választ, melyek a református egyházak jellemző vonásai. Eberhard Busch könyvének célja az, hogy a „református” szó jelentése újra megteljen tartalommal.

Fordította: Szabó Csaba
B/5; 218 oldal; keménytáblás; 2300 Ft

Békési Andor – Galsi Árpád (szerk.): Evangéliumi kálvinizmus

A Békési Andor szerkesztésében több mint két évtizeddel ezelőtt megjelent Az evangéliumi kálvinizmus füzetei című sorozatban neves szerzők a református egyházban is sokszor alig ismert Kálvin János tanítását, örökségét próbálták fontosabb témák köré csoportosítva közkinccsé tenni, nemcsak a lelkipásztorok és a teológushallgatók, hanem a presbiterek és az átlagolvasó számára is érthető, felhasználható módon, hogy „Kálvint közel vigyék a gyülekezetekhez”. E sorozat szerkesztett és új részekkel is kibővített szövege olvasható itt egy kötetben.

B/5; 412 oldal; keménytáblás; 2900 Ft

Németh Pál (szerk.): Magyar református önismereti olvasókönyv

Válogatás a XX. század első felének református teológiai irodalmából

Kálvin és a kálvinizmus nagy témakörén belül minden írás a ma élő református hívek teológiai-hitvallásos önismeretét segíthet kialakítani, illetve elmélyíteni. A mű külön értéke, hogy számos, mára nehezen hozzáférhető írást is tartalmaz többek között olyan ismert szerzőktől, mint Révész Imre, Ravasz László, Baltazár Dezső, Sebestyén Jenő, Karácsony Sándor és Csikesz Sándor.

B/5; 496 oldal; kartonált; 2300 Ft

Szénási Sándor: Ünnepeink

A református egyházi év

Mikor mit ünnepelünk? Mit jelentenek az ünnepi szimbólumok? Hogyan ünnepeltek az előttünk járó nemzedékek? A mai emberek számára is az Isten előtti megállás lehetőségét rejtik az ünnepek, de kevesen ismerik azok tartalmát és történetét. Szénási Sándor közérthetően kalauzol el ezen a területen.

A/5; kartonált; 98 oldal; 490 Ft

Molnár Miklós: „Mely igen jó az Úristent dicsérni!”

A református istentisztelet alkotóelemei

Új és régi templomlátogatóknak is segít eligazodni ez a könyv. A református liturgia elemeinek a megismerése nem pusztán az ismereteket bővíti, hanem hozzásegít ahhoz, hogy az istentiszteletek látogatása valóban mélyebb hitélmény lehessen.

Ak/40; 92 oldal; kartonált; 480 Ft

Victor János: Az egyház bűnei – Egyházi életünk válsága

Victor János halálának 50. évfordulójára jelent meg a teológus, tanár és egyházi tisztségviselő munkásságát összefoglaló kötet, amely tartalmazza Az egyház bűnei (1945), Egyházi életünk válsága (1948) című írásokat és Bolyki Jánosnak a szerzőről írt megemlékezését.

A/5; 204 oldal; kartonált; 345 Ft

Márkus Jenő: A liberális szellem a református egyházban

Magyar református liberális teológia

A teológiai liberalizmusról sokan tudnak, de csak kevesen ismerik a történetét, mai megjelenésének előzményeit. Márkus Jenő tanulmánya bemutatja és értékeli ezt a teológiai irányzatot.

A/5; 148 oldal; kartonált; 400 Ft

A kálvinizmus vonzásában

Válogatás Czine Mihály írásaiból

A volt dunamelléki főgondnok, és neves irodalomtudós írásainak rövid keresztmetszete e kötet.

A/5; 180 oldal; kartonált; 850 Ft

Korábbi részek:
Reformáció és történelem
Reformáció és hitvallás
Kálvin öröksége
Bibliakiadásunk újdonságai