• index
  • irjon-nekunk
Vissza a főoldalra
Kezdődik a reformáció hónapja
2017. 09. 30.
MTI

Októberben tartják a reformáció hónapját országszerte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezésében. A rendezvénysorozat idei mottója Pál apostol buzdítása: „változzatok meg értelmetek megújulásával" (Róm 12,2).

A központi megnyitó ünnepség október 1-jén, vasárnap este a Deák téri evangélikus templomban lesz. Az istentiszteleten Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke hirdet igét, a liturgiában részt vesz a tagegyházak egy-egy főpásztora.

A központi programok között szerepel az október 7-i területi női találkozó, amelyet idén a kecskeméti evangélikus templomban tartanak, a témája pedig a változás lesz. A hagyományos reformációi úrvacsorás istentiszteletnek az újpesti baptista gyülekezet ad otthont október 29-én.

A programsorozatot lezáró hagyományos megemlékezést október 31-én a budapesti Reformációi Emlékparkban, a Bajza utca és a Városligeti fasor sarkán rendezik meg, ahol Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a MEÖT főtitkára mond beszédet. 

További információk a MEÖT honlapján.

Az 1943-ban alakult MEÖT a genfi székhelyű Egyházak Világtanácsának magyarországi szervezete, és társult tagja az Európai Egyházak Konferenciájának is, amelyen keresztül részt vesz az Európai Unió és az Európa Tanács mellett működő egyházi képviselet munkájában. A szervezetnek 11 tagegyháza van, több felekezet pedig – köztük a Magyar Katolikus Egyház - együttműködő státussal vesz részt a munkában.