• index
  • irjon-nekunk
Vissza a főoldalra
Kossuth utcai református templom (Veres templom)
dr. Győri János – dr. Baráth Béla - dr. G. Szabó Botond

Méliusz tér. A „Debrecen, a reformáció városa" séta tizenkettedik állomása.

A Szombathy István főbíró alapítványából 1888-ban emelt Kossuth utcai templomépület egyedülálló a református templomok között. Petz Samu műegyetemi tanár élete legsikerültebb alkotásának tekintette a neogótikus „Verestemplomot,” melyet 1936 óta a hazai református közegben úttörő módon Haranghy Jenő festőművész, az Iparművészeti Iskola tanára seccói díszítenek.

A biblikus szimbólumokat megjelenítő festmények Csikesz Sándor teológiai professzor elvi alapvetése nyomán készültek. A templom és a Cegléd utcai városkapu közelében, a város árkain kívül terült el hajdan a Dobozi-temető. Ennek legnevezetesebb sírköve Melius Juhász Péter reformátor-püspök sírját jelölte. A debreceni főbírók, kollégiumi professzorok és református lelkészek sírjai a város terjeszkedésének estek áldozatul, helyüket az 1960-as évek végétől a Fényes udvar lakótelep foglalta el.

Melius sírköve ma a Református Kollégium múzeumában található, több más egyháztörténeti jelentőségű síremléket őriznek a Debrecen-Széchenyi-kerti református templom zárt udvarán is.

A séta további állomásai:
Református Főgimnázium << | >> Szabadságtelepi református templom

Fotó: ispotaly.com