• index
  • irjon-nekunk
Vissza a főoldalra
Krisztusban egyenlők
2017. 01. 15.
Fekete Ágnes / Református Félóra

"Versengés is támadt közöttük, hogy melyikük a legnagyobb. Ő így felelt nekik: A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat... Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál." (Lukács 22,24-25; 27)

Egyszercsak elkezdtek a tanítványok azon gondolkodni, hogy miféle rangsort lehet köztük felállítani? Károli úgy fordította: "versengés támada köztük." Volt egy olyan érzés, ami zsigerből jött belőlük, egyszercsak ott termett a szívükben. Hány és hány pszichológiai kísérlet igazolja ezt! Embereket összezárnak, akik először megismerkednek egymással, minden szép és jó, aztán szép lassan elkezdődik a rangsorolás: Ki az erősebb? Ki a domináns? Ki szabja meg a játékszabályokat? Az emberi létezés alapvető rugója az, hogy közösségeinkben rangsorok alakulnak ki. És általában sajnos, csak küzdelem árán születik meg az a működési mód, amelyben megtalálja a helyét az is, aki nem kezdeményező, könnyen feladja a dolgokat, de az is, aki karakterénél fogva mindig előre szalad, és mutatja az irányt. Ilyenek vagyunk mi, emberek. Aztán ezeket a rangsorokat mindig újraértelmezzük, így születnek a forradalmak. Jézus is újraértelmezte az emberek közötti rangsort. De nem úgy, ahogyan ez lenni szokott, hogy bizonyos elégedetlen emberek zászlójukra tűzik: legyen egyenlőség! Aztán ők lesznek az urak. Ő azt tűzte zászlójára: szolga. Írjuk fordítva a sort! Fordítsuk visszájára ezt a sorban állást. Én beállok az utolsó helyre. Most keressétek a magatok helyét!

De vajon miért van az, hogy még a keresztyén egyházak sem képesek sokszor arra, hogy lemondjanak a másikért? Gyülekezetünkben sokszor volt élelmiszerosztás. Volt egy anyuka, aki mindig a legnagyobbat vitte, ha választani lehetett. Olyan mélyen benne élt az, hogy ő gyerekkorában nélkülözött, hogy a gyerekét mindentől szerette volna megvédeni. Ösztönösen felülkerekedett benne a gyűjtőszenvedély. A féltés, a félelem az, ami miatt képtelen vagyunk Jézus zászlója alá állni. Azt hisszük, hogy ha féltjük gyerekünket, akkor neki jobb lesz. Azt hisszük, hogy a félelem segítheti a szeretetet. De sajnos épp az ellenkezőjét érjük el. Ezzel a gondolkodással engedjük, hogy jótevőnek hitt uralkodók pöffeszkedjenek fölöttünk. Mert vannak emberek, akik nagyon jól tudják, hogyan kell a szívünk félelmét feléleszteni, de csak azért, hogy majd félve náluk keressünk oltalmat. Jézus a sor végére áll, ezzel elsősorban az emberek közötti félelmet veszi ki a közösségből. Ne féljetek egymástól! Higgyétek el, hogy Isten mindent megad nektek, akkor is, ha lemondotok bizonyos dolgokról! Bárcsak mi keresztyének meg tudnánk szelídíteni a szívünk félelmét és az egymás közötti félelmet, és oda tudnánk állni Jézus után a második helyre! Ámen.

Fekete Ágnes

A szerző áhítata elhangzott a Kossuth Rádió Református Félóra című műsorának 2016. január 20-i adásában.