• index
  • irjon-nekunk
Vissza a főoldalra
Mit teszünk mi?
2016. 11. 21.
Telepóczki Márta / Reformátusok Lapja

„1. Hálát adok néked, mennybéli Isten (…), Hogy engemet ez éjjel megőriztél, Minden veszedelemtől megmentettél; Tartsd meg, kérlek, e napon is éltemet, Bűntől, minden kártól ments meg engemet.
2. Magam, Uram, ajánlom szent kezedbe, Mind testem, lelkem vedd őrizetedbe, Szent angyalidat ne vedd el mellőlem, Szent Lelked se távozzék el én tőlem (…).” (Református Énekeskönyv, 495. ének)

Szenczi Molnár Albert németből fordította e dicséretünket, de mivel a fordítónagyság a százötven zsoltárunkat is oly mívesen átültette magyar nyelvre, így tekinthetjük ezt, Luther reggeli imádságának verses parafrázisát is önálló műnek. Ezzel a hozzáállással nézzük meg a szerző reggeleit és a sajátjainkat.

Mit tesz Szenczi?
Nemes egyszerűséggel megköszöni, hogy felkelhetett, hogy éjjel őriző Istene állt felette.

Mit teszünk mi?
Felkelve, szinte szemünket még ki se nyitva, már a napi gondokat hívjuk magunk elé. Oly sokszor szaladunk neki a napnak, és az elején röpke pillanatig sem gondolunk arra, hogy hálát adjunk az éjszaka    megtartó Istenének, és így örvendezzünk.

Mit mond Szenczi?
Azt kéri, tartsa meg őt, a teljes – testi, lelki – életét az ő őrizete alá akarja helyezni.

Mit mondunk mi?
Ide nekem az oroszlánt is – majd én megbirkózom mindennel, ami elém tornyosul. Vagy éppen lemondóan sóhajtjuk: csak éljem túl ezt a napot.

Mit tesz Szenczi?
Isten angyalainak segítségét és Szentlelkét kéri, hogy vakmerő bűneitől megmentse.

Mit teszünk mi?
Úgy végezzük feladatainkat, hogy sokszor elhessegetjük még a földi kezeket is, és a magunkét sem nyújtjuk másoknak.

Szenczi Molnár Albert idejében sem volt könnyebb felkelni, se dolgozni, se hitben megállni. De mi sokszor méltatlanul csak a hiátusokat soroljuk, nem vesszük észre azt, ami megadatott.

Szenczi dicséretében – ha elolvassuk a harmadik és negyedik versszakot is – az embert látjuk, aki Isten teremtménye, aki az ő kegyelmére szorul, aki nem egyedül van, hanem körülveszik mások, akikért akar és kell imát mondania. Kilépve a saját szűk köréből a bűnösökért és a szenvedőkért is tud könyörögni, és a jó véget kéri életükre.

Tegyünk így mi is nap mint nap reggeli áhítatunkban!

Telepóczki Márta

Az írás megjelent a Reformátusok Lapja jubileumi rovatában.