• index
  • irjon-nekunk
Vissza a főoldalra
Szabadságtelepi református templom
dr. Győri János – dr. Baráth Béla - dr. G. Szabó Botond

Komáromi Csipkés György tér. A „Debrecen, a reformáció városa" séta tizenharmadik állomása.

A város gyors növekedésével a 20. század első felében az egykori kertségekben több új református templom épült. Ezeknek egyike a Szabadságtelepi templom.

1935-ben a debreceni presbitérium Juhász Nagy Sándor főjegyző javaslatára 700 személy befogadására alkalmas templom építéséről döntött, melyet még abban az évben fel is építettek, felszentelésére a következő évben került sor. A Dolhay Imre tervezte építményt (főként a karzatos templombelsőt) erdélyi hatások, magyaros eklektikus vonások jellemzik. A város által az építkezéshez rendbe hozatott templomteret Komáromi Csipkés György bibliafordító professzorról nevezték el. A templom közelében lévő utcák közül számos viseli a reformáció és a magyar református egyház múltja jeles alakjainak, közöttük Luthernek, Zwinglinek, Huszár Gálnak a nevét.

A séta további állomásai:
Kossuth utcai református templom (Veres templom) << | >> Debreceni Egyetem

Fotó: mapio.net